Szabadulás
Unbound (Prologue part 1)

Kinyitom a szemem, és egy szekéren ülök megkötözött kezekkel, három északi társaságában. Miaf... Szemben Ralof, a lázadó, mellette Lokir a lótolvaj, és balomon egy harmadik, bekötött szájú északi egyszerre fordul felém, és néz rám érdeklődve. Én meg vissza. Bambán.

Hogy kerültem ide? Kik ezek? Miért vagyok megkötözve? Sőt, egyáltalán ki vagyok? Semmire sem emlékszem. Ralof szerint a határon kapott el a Császári Légió, épp próbáltam bejutni a tartományba. Hogy miért jöttem Skyrimba?  A fene sem tudja. Rossz helyen voltam rossz időben, ahogy a szemben ülő Lokir, a lótolvaj is. Elmeséli, hogy nem lennénk ekkora szarban, ha a Légió nem akarta volna elkapni ezt a másik két díszmadarat. Mi csak a ráadás voltunk. Pedig már régen Hammerfell felé járna félúton a lóval, amit lopott.

Egy rövid, de intenzív hisztit követően Ralof felvilágosítja Lokirt, hogy vigyázzon mit beszél és hogyan, mert a bekötött szájú ember nem más, mint Ulfric Stormcloak, az Ellenállás vezetője, Windhelm uralkodója és persze minden Északi és ezáltal Skyrim egyetlen és hiteles királya. (most, hogy a régi király halott)

A lótolvaj ebben a másodpercben ébredt rá arra, hogy tényleg nagy szarban van. A Császári erők által legjobban körözött emberrel egy csónakban evezni (még ha ez a csónak egy korhadt, korabeli egy lóerős rabomobil), hát nem egy leányálom. Ennek megfelelően pánikba is esik. Ralof már túl van ezen, ha vége a dalnak akkor vége a dalnak, fel van rá készülve, mondja. Próbál segíteni, közli a tolvajjal, jobb ha az utolsó pár percet nem hisztivel tölti, az nem segít itt már. Emlékezzen inkább a falujára, családjára, a szépre és a jóra, és ezek legyenek az utolsó gondolatai, mielőtt... Na a lótolvajnak se kell több, a pánik faktor a maximumon, főleg amikor rájön, hogy ezt a Császári Légió őrjáratot, a kis szekerünk előtt lovagló Tulius tábornok vezeti, aki messze földről híres kegyetlenségéről, ami a lázadókat illeti.

Az őrjárat hamarosan megérkezik Helgenhez, egy apró kis Északi településhez. Ahogy szekerünk kanyarog a szűk kis utcákon, Ralofban régi szép emlékek törnek elő egy helyi lánnyal kapcsolatban. "No meg az is vicces, hogy gyerekként a Császári katonák, a városfalak, az őrtornyok, mind-mind magát a biztonságot jelentették számára. Most meg?" - bosszankodik csendben.

De nincs idő a merengésre, megérkezünk. Az utazás a végéhez ér. Begurulunk a Helgeni helyőrség udvarára, majd megannyi, állig felfegyverzett katona sorfala mellett leszállítanak. "Menjünk, ne várassuk meg a katonákat!" - viccelődik Ralof. Balra tőlünk az udvar közepén egy katona élezi a fejszéjét. Mellette farönk, és egy kosár. Nincs mese, itt bizony kivégzés lesz. A lótolvaj az idegösszeomlás határán. Kiabálva próbálja meggyőzni a katonákat. "Ez tévedés, ő nem lázadó, ő csak egy egyszerű lótolvaj, gyerünk Ulfric, mondd meg nekik!" - kéri az egyébként még mindig bekötött szájú lázadó vezért. Süket fülekre talál mondandója.

A katonák egyes sorba állítják a foglyokat. Beállok én is, nincs mit tenni. Egy kapitány tűnik fel, kezében papír. A most érkező foglyok neveit egyezteti a listán szereplő adatokkal. "Ulfric Stormcloak, Windhelm ura - pipa. Ralof, Riverwood falujából - pipa. Lokir, Rorikstead városából - pipa".

A lótolvaj eddig bírta. Utolsó, elkeseredett próbát tesz a dolgok tisztázására. Ő nem lázadó, neki ehhez semmi köze, ezt nem tehetik meg vele. Végső elkeseredettségében futásnak ered, nem maradt más választása. Életének utolsó pillanatában három nyílvessző fúródik a hátába.

A kapitány felém fordul. Azonosítom magam. Hopp, nem vagyok rajta a listáján. Ám mielőtt nagyon beleélném magam a dologba, közli, ez a tény a lényegen nem változtat. Sajnálja, de megyek én is a többiek után. Vigasztaljon a tudat, hogy nem egyedül halok meg. Pfff, hát kösz szépen!

A nevek egyeztetése után Tulius tábornok lép Ulfric elé: "Lehet, hogy néhányan hősnek tartanak, de egy hős nem használja a "hangot" arra, hogy megölje a királyát csak azért, hogy átvegye a hatalmat a trónon. Te kezdted ezt háborút, te taszítottad káoszba Skyrimot. De most ennek vége, a visszaállítjuk a békét, és gondoskodunk róla, hogy többé ne jelents fenyegetést."

Ebben a pillanatban hatalmas üvöltés hallatszik a távolból. A katonák és a foglyok riadtan néznek össze. Senki sem tudja mi ez, és honnan jön. Tuliust nem hatja meg a dolog, elrendeli a kivégzés folytatását. Egy Arkay pap lép elő, és hangos kántálásba kezd, feladva az utolsó kenetet. Az egyik rab megunja a tökölést. "Ha már egyszer úgyis vége, akkor legyen túl rajta gyorsan, hadd ne kelljen végighallgatnom ezt a sok sületlenséget meg hókuszpókuszt" - inti csendre a papot, vállával félretolja a többi rabot, majd letérdel a farönk elé. "Gyerünk, nem érek rá egész reggel." Öt másodperc múlva feje a kosárban, teste pedig élettelenül a bal oldalon. "Következő!"

A választásuk rám esik. Nincs mit tenni, összekötözött kezekkel lépek a hóhér elé. Ebben a másodpercben újra felhangzik az üvöltés. A katonák nem foglalkoznak vele. A fejemet a farönkre hajtom. A hóhér felemeli a fejszét, és...

...a halálom előtti utolsó pillanatban megpillantom azt, amiről álmodni sem mertem. Messze az égen, a felhők közül egy sárkány közeledik sebesen. Egy lény, amely csak a legendákban és régi mesékben létezik. Tőle jött az üvöltés. A sárkány az udvar melletti őrtorony tetején landol, félig lebontva az amúgy masszív épület felső részét. A katonák pánikba esnek. A kivégzés félbeszakad. A kezdeti sokk után mindannyian a sárkány ellen fordulnak. Én pedig? Mivel még a fejem a nyakamon, és ez az állapot számomra igencsak kedves, a legfontosabb most a menekülés.

A hirtelen támadt zűrzavart Ulfric és Ralof is kihasználja, eloldozzák magukat és a fejünk felett köröző és folyamatosan tüzet okádó sárkány elől egy szomszédos őrtoronyban keresnek menedéket. Ralof int, hogy kövessem. Az őrtorony alsó szintjén végre kifújom magam. Ralof még most sem hiszi el a történteket. "Mi ez ott fenn az égen? Létezik ez Ulfric? Létezik, hogy a legenda valóban igaz?" A lázadók vezére nyugodt. "A legendák nem perzselik porig a városokat Ralof" - jön a válasz. Ezt bizonyítandó, a sárkány nekikezd az őrtornyunk amortizálásának. Franc essen bele, de ez ilyen, ez nem köszön.

A következő percekben mindenki az életéért fut. A torony ablakán kiugorva menekülök az egykor békés és csendes városka romjai között, kerülgetve a hullákat, égő gerendákat vagy egy repülő épületmaradványokat. A sárkány nem lankad, folyamatos támadás alatt tartja a katonákat. Nem nézem hova futok, csak futok arra, amerre a többiek. Bízok benne, hogy legalább egy közülük tudja, merre kell menni. Faltól falig futok, próbálok rejtőzni a sárkány tüze elől. Hirtelen a percekkel ezelőtt még a neveket olvasó kapitány, Hadvar ragadja meg a kezem. "Várj, fejet le!" Lehasalok. A következő pillanatban egy lángcsóva perzseli fel a ház oldalát. Közel volt. Együtt menekülünk tovább. Hadvar a város melletti katonai erőd felé fut, bízva abban, hogy az még áll. Vele tartok. Bárhol jobb, mint itt pillanatnyilag.

Az erőd bejárata előtt pár lépéssel érdekes találkozóra kerül sor. Ralof tűnik fel zihálva. Ulfricot elvesztette maga mellől, de ő is úgy gondolta, egyedül a katonai erőd masszív fala adhat biztonságos védelmet a sárkány elől. Mind a kapitány, mind a lázadó tudja, itt most nincs fogoly, se fogvatartó. Itt csak az életükért menekülő emberek vannak. Úgy döntök, Ralofot követve menekülök tovább. Együtt lépünk be az erődbe. A sárkány ide már nem jön utánunk, bár próbálkozik, szó se róla. Ralof levágja kezeimről a bilincset. Együtt verekedjük át magunkat az erőd katakombáin és az ott állomásozó császári katonákon.

Nincs kétség! A gyerekmesék és az ősi legendák szereplői, a sárkányok, a világvége hírnökei...visszatértek!

Küldetés főbb részei:

• Juss el az erődig (élve)
• Válassz Ralof vagy Hadvar (a katona) között.
• Az erődben szerezz kezdő felszerelést
• Menj végig az erődön, és szökj meg Helgenből.

Egyéb tennivalók:

• Keress italokat a hordókban
• Törd fel a zárkát a kínzókamrában

Fontosabb tárgyak:

• Helgen Keep Key (kulcs a belső ajtókhoz)
• Spell Tome: Sparks (varázslat könyv)