Az ősök hatalma

Elder knowledge

Szerencsére nem kell végigmásznom a csapdákkal teli alagúton még egyszer, hogy az Égi Kikötő Templomába érjek. Amióta a hely az újjászerveződő Pengék főhadiszállása lett, egy könnyebb úton is el lehet oda jutni, kikerülve a barlangrendszert és a közelben tanyázó Frostworn törzseket. Aránylag hamar meg is érkezek, és mosolyogva köszöntöm a két Pengét.

Esbern izgatottan fogad. Gyorsan hellyel kínál, hoz ételt, ital. Rám fér egy kis pihenés, mondja, egyek csak nyugodtan, és meséljek, mi történt. Sikerült a Szürkéktől megtanulni az üvöltést? Menjünk, teszteljük le egy sárkányon! Vagy többen! Leállítom. El kell, hogy szomorítsam, nem tanultam meg. Sőt, nincs senki, aki ismeri, és megtaníthatná. Hát, nem erre a válaszra számított. Gyorsan megnyugtatom azért, mielőtt infarktust kap: van remény. Csupán vissza kell utaznom a múltba, és az őseinktől kell megtanulnom. Gyerekjáték. Nem lett sokkal nyugodtabb.

Elmesélek mindent, ami az elmúlt pár napban történt. A nemrég tanult új időjárás módosító üvöltésemet, a szerzetesek sárkány mesterét Paarthurnax-t, és az újonnan megismert történetet arról, hogy került ide Alduin, a mi korunkba, és hogy honnan tudom megszerezni a legyőzéséhez szükésges Sárkánytépés üvöltést. Esbern és Delphine figyelmesen hallgatják. A világ jövője a tét.

"Hát, barátom, nem lesz egyszerű." - töri meg a történetem után támadt feszült csendet Esbern - "Az Ősi Tekercs nem az a könyv, amelyet bármelyik sarki könyvesboltban megkaphatsz. Hadd gondolkozzak... Talán a Winterhold Kollégium. Oda kellene menned. Ott található Skyrim legnagyobb könyvtára, Arcanaeum. Mindent könyv, tekercs, feljegyzés, bármi amit valaha is lejegyeztek e vidéken, az ott megtalálható. Vagy, egy másolat róla. Érdemes lenne elmenni oda, biztos vagyok benne, hogy az egyik ottani mágus útba tud majd igazítani az Ősi Tekercsekkel kapcsolatban."

Alszok egy jót a felújított legénységi szálláson, majd másnap reggel elbúcsúzok a Pengéktől, és útnak indulok a Kollégiumba. Hosszú út vár ránk Lydiával, a Mágusok központja Skyrim észak-keleti végében található, az örök hó birodalmában.

A szekérjárat két nap zötykölődés után begurul Winterhold falu istállójába. Szakad a hó. Az orromig alig látok. Próbálom használni az időjárás javító üvöltésemet, de csak annyit érek el vele, hogy a helyi városőr rámszól, ne csináljam. A helyi kocsmába felfrissítjük magunkat Lidivel, majd elindulunk a Kollégiumba. A Mágusok iskolája a falu határában fekvő, a tengerbe nyúló félsziget sziklaszirtjeire épült, és egy hosszú keskeny híd köti össze a szárazfölddel. A hídon nagy a forgalom, mágus köpenyben rohanó embereket látni mindenfelé. Kiszúrok magamnak egy aránylag díszes köpenyt viselő hölgyet, és követni kezdem.

A híd feljáratánál megállítanak. Egy Magas Elf leányzó lép elém. Figyelmeztet, hogy a hídon csak saját felelőségemre kelhetek át. Az út veszélyes csapdákkal van kikövezve, és ha át is jutok rajtuk, a kapu nem fog kinyílni. Vagyis, hátra arc és viszlát. Ez most vagy hülyének néz, vagy furcsán mennek a dolgok errefelé. Jó helyen járok egyáltalán? Mindenesetre rákérdezek. Az elf biztosít róla, hogy ez a Winterhold Kollégium. Megköszönöm, és mennék is tovább, de Faralda elém áll.

"Mi dolgod a Kollégiumban?" - kérdezi. Az Ősi Tekercset keresem. Meglepődik. Jó helyen járok, vannak a Mágusok között páran, akik egész életüket a Tekercsek kutatásának szentelték. A kutatás során nyert tudás nem jön könnyen, erős akarat nélkül a legtöbb mágus megbolondul a végére. Bármit is keresek, a Kollégium falai között megtalálom. De előbb lássuk, hogy mit tudok nyújtani ezért cserébe az Iskolának? Mindenféle jött-ment nem nyerhet bebocsátást és szerezhet tudást odabenn. Csak az arra érdemesek. Érdemes vagyok rá? Ha igen, akkor hajrá, mutassam meg, hogy ismerem a mágiát, és érdemes vagyok arra, hogy a Kollégium ódon falai közé léphessek. Gyerünk!

Sárkányvérű vagyok, az egyik legerősebb mágiát birtoklom ösztönösen, ha ez nem elég, akkor semmi sem. Mit ad Isten, Faraldának nem elég. Nem hiszi el, hogy rendelkezem a Hanggal. Mutassam meg! Oké, legyen. Egy Sárkánytüzet üvöltök az elf mellé, de úgy, hogy picit elérje a ruháját is. Nevezhetjük ezt akár kicsinyes bosszúnak is. A köpeny széle lángra kap, de gyorsan eltapossa. Nem természetes a mosolya. Reméli, hogy a Kollégium sokat tanulhat tőlem. De most menjünk beljebb, nekem találkozni kell Mirabelle-lel, a vezető Mágussal, neki meg át kell öltöznie.

A Kollégium előterében meg is találom az intézményvezetőt. Köszön és kéri, kövessem. Minden új mágus tanoncot körbe kell vezetni, mert könnyen eltévedhet az ember. Jelzem neki, hogy köszönöm a kedvességét, de nem növendék vagyok. Igaz tanulni jöttem én is, de egészen más témában. Akkor viszont - javasolja - menjek a könyvtárba, az Arcanaeumba.

A könyvtár nagyobb, mint az gondoltam. Sőt. Hatalmas. Ámulok és bámulok. Csak forgok körbe, és csodálkozok, mennyi információt rejthetnek a polcok. Amerre a szem ellát, könyvek, könyvek, könyvek, egy mérges ork, könyvek, könyvek... Hopp.

"Üdvözöllek idegen a könyvtáramban, az Arcanaeumban." - köszön rám az ork könyvtáros, szúrós tekintettel - "Nem tudom mit keresel itt, de tudnod kell, ha csak egy apró sérülést is okozol bármelyik könyvben, kacarászva foglak apró véres maszatokká tépni, én és a kedves kis atronachjaim. Most, hogy ezt tisztáztuk, miben segíthetek?"

Megnyugtatom, nem szándékszom tönkretenni a könyveit. Sőt, tisztelem az ősi tudást. Pont emiatt vagyok itt. Az Ősi Tekercsek után kutatok.

"Komolyan?" - csodálkozik - "És mihez kezdenél vele? Tudod te egyáltalán, hogy miről beszélsz? Fogadjunk, hogy nem. Mindenki csak jön, segítséget kér, de gőzük sincs mit akarnak... Csak hogy tudd, az Ősi Tekercsek egy roppant nagy tudás és erő eszközei. Ahhoz, hogy elolvass akár csak egy mondatot is a Tekercsből, roppant erős és edzett elmével kell rendelkezned. Vagy beleőrülsz. Ennyi. Nevezzük ezt mondjuk az Istenek által kért árnak. A Tudás, amelyet a Tekercsek rejtenek, ugyanis hatalmas. De persze ez nem ennyire egyszerű. A Tekercsek az összes lehetséges múlt és jövőképet tartalmazzák. Ezért, mindenki, aki a Tekercset olvassa, más és mást múltat, vagy jövőt lát, és más következtetést von le belőle. De mégis, akármit is lát az olvasó, az mind igaz. Még a hazugságok is valódiak. Sőt...főleg a hazugságok valódiak. Meg ne kérdezd, hogy ki írta a tekercset, mert kábé egy hónapig tudnám ragozni, mekkora hülyeséget kérdeztél. A Tekercs mindig is létezett. Itt van velünk most is, a múltban, a jelenben és a jövőben. Egy apró kis darabka az Isteneinkből. De itt hagyjuk is abba, mert bármilyen beszélgetés az Ősi Tekercsekről rendszerint idióta metaforákba torkollik, amelyeknek se eleje, se vége. Nem hiába őrül bele szinte minden kutató."

"Látom rajtad drága gyermek, égsz a vágytól, hogy egyet a kezedbe vehess. Ugye? Hát, arra várhatsz. Tényleg azt hitted, hogy itt találod őket? Ha-ha.. tündéri. Világhírű könyvtár az Arcanaeum, de azért ez már túlzás. Még ha lenne is itt egy Ősi Tekercs, szerinted engedném, hogy beleolvass? Hét lakat alatt tartanám, olyan biztonsági rendszerrel, hogy a világ legjobb mestertolvaja sem tudna, még csak a közelébe se jutni. De lásd kivel van dolgod, adok neked két könyvet. Két kutató feljegyzései. Ez mind, amivel szolgálhatok. Tudod, karcolás... véres maszat... ne feledd! Jó olvasást!"

Érdekes monológ volt. Közlöm vele, hogy egy, nem vagyok hülye, kettő, tudom mit és miért keresek, és három, nem mellékesen én vagyok a Sárkányvérű, a Kiválasztott... Nem hatja meg. Lehetek én bárki, akkor is csak ezt a két könyvet tudja adni, mint segítség.

Átlapozom a könyveket. Az első, az Ősi Tekercsek hatásairól szól. Unalmas olvasmány, semmivel se vagyok előrébb vele. A másik könyv már érdekesebb. Signus Septimus írta, és az Ősi Tekercsek jelentőségét boncolgatja, filozófiai példákon keresztül. A gond csak az, hogy a példák zavarosak, és legtöbbször emberi agy számára felfoghatatlan összefüggések követik egymást. Viszont, nagyon is gyakorlatiasak. Illetve, annak tűnnek. Várjunk csak! Mi van, ha a szerző azért ír ilyen értelmetlenül, mert olvasott a Tekercsből, de nem volt elég erős hozzá? Mi van, a Tekercstől bolondult meg? Akkor viszont, tudnia kell merre találok egyet.

Szólok az orknak, hogy a könyv érdekes, de kissé zavaros itt-ott. Tud róla. Olvasta ő is. Septimus az Ősi Tekercsek legjobb ismerője. Világhírű Tekercs-kutató, csak hát nehezen érhető amit ír. Nem, nem olvasott egyet sem, alapból bolond a lelkem. Összehozna egy találkozót vele, de most épp házon kívül van. Északra ment kutatni, a jégmezőre. Talált valami ősi Dwemer szerkezetet, és azt boncolgatja. Már egy éve lassan, hogy távol van. Ha jobban belegondol, azóta senki sem hallott felőle. Esetleg megnézhetném, hogy mi van vele. Mielőtt véletlenül kárt teszek valamelyik könyvben...

Magam mögött hagyom a Kollégium épületét, és sietek vissza Winterhold faluba. Ott érdeklődök a helyieknél, hogy jutok el leghamarabb az Északi jégmezőre. A tanácsok alapján megtalálom a kis ösvényt, amely a tengerpartra vezet, a Kollégium alá. Az előbb fel sem tűnt, de innen alulról látszik csak igazán, hogy milyen magas szirten fekszik a Mágusok központja.

A kutatási helyszín, amelyet az ork jelölt meg a térképemen, messze északra fekszik a parttól. Sajnos a jégpáncél nem mindenhol egybefüggő, ezért óvatosan kell közlekedni. A jégtáblák folyamatosan mozognak, ezért előre eltervezem, mikor szökkenek és melyikre. Nem akarok sem én, sem Lydia a fagypont közeli vízben fürödni. A jégtáblák közötti stabil szárazföldön kifújjuk magunkat. Mellettünk néhol rozmárok "sütkéreznek" a hóesésben. Nem értik, hogy ki ez a két idióta, aki hatalmasakat kiáltva ugrál mellettük. Bár a prémjükért jó árat adnak, most nem éri meg a fáradtságot a levadászásuk. Pár óra múlva a hóesés szerencsére csendesedik. Ennyi az összes örömünk mára.

Esteledik már, amikor a távolban fényt pillantok meg. Arra indulok Egy hatalmas jeges szikla oldalában egy ajtót találok, mellette fáklyával. Benyitva, egy tágas, jégből kivájt üregben találom magam. Az üreg mélyén pedig egy hatalmas kocka alakú szerkezet. Sose láttam még ilyet. A kocka mellett egy csuhás alak mormol valamit. Ahogy az üreg széléhez lépek, észrevesz. Nincs gond, int, hogy csatlakozzak nyugodtan.

Septimus az, őt kerestem. Élőben sem sokkal érthetőbb, mint az írásai. Annyit tudok kihámozni a mondandójából, hogy az eszközt a Dwemer faj építette, nagyon régen. A faj, akik egyik napról a másikra, eltűnt. De a tudományuk és az eszközeik, a fejlesztéseik maradtak. Például ez a kocka. Hatalmas tudást rejt. Septimus egyike a legokosabb embereknek a Tamrielen. De még ő is egy csak idióta dilettáns pancser, akár a legbutább Dwemerhez is hasonlítva. Akkor el lehet képzelni, milyen tudást rejthet a kocka, amelyet nem a buta, hanem a vezető Dwemer tudósok építettek. Egy a bökkenő. Hogy zárva van.

Na de térjünk rá a Tekercsekre. Szerencsém van, elvileg a Dwemerek az eltűnésük során hátrahagytak pár Tekercset. Egyről talált korábban információkat a kutatásai során, az ősi Dwemer város Alftand alatt, a Blackreach szívében. Azt javasolja, előbb keressem meg Alftand városát, és ott kezdjem a kutatást és onnan próbáljak meg lejutni a város alatt fekvő Blackreachbe. Utóbbi elvileg kisebb Dwemer falu, egy hatalmas barlangban a nagyobb város alatt. Város a városban, mélyen a hegy gyomrában. Alftandot bejelöli a térképemen.

Bejutni Altfandba, a felső Dwemer városba nem lesz egyszerű. Ad egy tárgyat, amely segít. Egy apró ősi gömböt, amellyel az ottani, a városban található ajtókat tudom kinyitni. Vagy, esetleg egyéb ősi szerkezeteket tudok majd vele irányítani. Mert, hogy a város tele lesz ősi védelmi eszközökkel, arra készüljek fel. Emellett átad egy másik tárgyat is. Egy hasonló, de lényegesen kisebb kockát, mint ami mellett most is állunk. Az emberek számára egy egyszerű játék fémkockának tűnhet. De ez valójában egy Dwemer tároló eszköz, melyben tucatnyi könyvtárra való tudás is megfér. Csak ez most éppen üres, ezért is adja át nekem. Kéri, hogy Blackreach központjában, ha megtaláltam  Mzark Tornyát, és annak a kupolájában a Tekercset, használjam majd a Tekercs konzolján kockát, és töltsem meg információval. Ezt kéri cserébe a segítségéért. A Tekercs rendelkezik azzal az információval, amely segít kinyitni ezt a nagyobb kockát. Még a legjobb és legkorszerűbb Dwemer védelmi rendszer sem tudna ellenállni a Tekercs mindent tudó és mindent látó hatalmának. Megígérem, hogy használom a kockát, ez a legkevesebb. Elköszönök a öregembertől, és elindulok Alftand felé.

A város Winterholdtól délnyugatra található, egy gleccser oldalában. Mint minden Dwemer település, ezt is a hegy belsejébe vájták. Csak a bejáratot őrző védelmi állások voltak szabadon. Mára nem sok maradt ezekből a tornyokból. A folyamatos hóesés, a lezúduló lavinák teljesen lerombolták az felszíni épületeket. A bejárat körül egy kis tábort fedezek fel, sátorral, fekhellyel és tábortűzzel. A nyomok frissek, nem régi járhattak erre akik készítették. Nagyon sok expedíció szerveződik az ilyen ősi romok kifosztására, úgy fest, egyhez nekem is szerencsém lesz. Szólok Lydiának, hogy készüljön fel, vélhetően társaságunk lesz.

A városba egy jégbe vájt nyíláson keresztül jutunk be. Ahogy haladunk előre a folyosókon és alagutakon, a jeget és havat felváltja a hely eredeti burkolata, a hatalmas kockakövek és itt-ott már megjelennek a falak mentén futó, jellegzetes Dwemer csövek is. Pár száz méter után egy hamisítatlan Dwemer város belső tere tárul a szemünk elé. Hatalmas oszlopok, tágas járatok, furcsa - a szélrózsa minden irányába futó - csövek a plafonon, még furcsább kisebb és nagyobb vas szerkezetek szerteszét a földön. A  teremben hatalmas, kőből faragott padok, székek és asztalok, a sarkokban ismeretlen világító szerkezetek, mellettük hatalmas tartályok, a szomszédos termekbe nyíló tágas átjárók. Szinte mindent ellep a szemét és a kosz. A helységek tele vannak ismeretlen Dwemer szerkezetek maradványaival. Egy-egy ilyen szerkezet sokat ér a városban, nagyon jó kis páncélt és fegyvert lehet belőlük kovácsolni, miután beolvasztja őket az ember. Nem csoda, hogy folyamatosan fosztogatják az efféle ősi romvárosokat. Illetve, fosztogatnák, ha...

Senki sem tudja a mai napig sem, hogy a Dwemer szerkezetek milyen energiából táplálkoznak. Hiába tűnt el az egész faj hirtelen, a hátrahagyott eszközök, több száz és ezer év után is működnek. Szinte hibátlanul. Hogy milyen energia, vagy erő hajtja őket, senki sem tudja. Ez is az egyik nagy rejtélye a Dwemer fajnak. Hogy ez miért is fontos? Mert egy ajtón benyitva, két mechanikus pók ugrik a nyakunkba, és bár Lydia agyonveri őket, a támadás váratlanul ér. És nem csak minket, ugyanis a teremben találunk egy friss holttestet, feltehetően az egyik kutatóét, akiknek a táborát kint láttuk. A hullája mellett talált naplójából kiderül, a hóvihar elől menekültek be a romvárosba, és ragadtak itt. Az egyik társuk, egy Khajiit kissé megőrült a sok Skoomától, és rátámadt a többiekre. Ekkor szétváltak az útjaik.

Nem sokkal később újabb holttestet találunk egy másik teremben, ezúttal is az expedíció egyik tagját. Nem látni aktív mechanikus lényt körülötte. Mielőtt átvizsgálhatnám a holttestet, egy Khajiit támad rám, eddig egy cső mögött lapult. Nincs esélye, hárítom a szúrását és szíven döföm a kardommal. Feltehetően ő volt az, akiről az előbb olvastam.

A város további részében rendre összefutunk a gépesített pókokkal, de nem jelentenek túl nagy problémát. Szépen haladunk szintről szintre lefelé, a hegy gyomra felé. Ami külön öröm, hogy rengeteg ládát találok, tele lélekkövekkel és jobbnál jobb használati tárgyakkal. Egyedül Lydia nem örül ennek, mert ezek nagy részét ő cipeli a továbbiakban.

Több órás bolyongás után egy ajtóhoz érünk, amely mögött egy hatalmas helyiségbe jutunk. A teremből lelátni az alattunk levő szintekre, amelyeket vékony, fémből készült meredek híd köt össze. Korlát nincs, ezért nagyon óvatosan lépkedünk, mert egy rossz mozdulat után bármikor lezuhanhatunk a tátongó mélységbe. A terem alsó szintjén mozgást látok. Falmerek bukkannak fel, és kezdenek el lövöldözni az íjaikkal. Már csak ezek hiányoztak. A Falmer szintén a MER faj egyik ága, a hétköznapi ember Havasi Elfnek hívja. Általában hegyek gyomrában élnek, romok mélyén, teljes sötétségben, elszigetelve a civilizációtól. Ebből fakadóan testük fakó és torzult, agyuk degenerálódott, és folyamatos sötétség illetve félhomály miatt, szinte teljesen vakok. A látás kiesését a többi érzékszerveikkel kompenzálják. Kiválóan tudnak hallás és szaglás után célozni, ezt bizonyítandó, most is tucatnyi nyílvessző repül felénk. A Sárkánytűzzel megszórom őket a hídról, majd Lydiával együtt lenyilazzuk a meglepett, égve rohangáló elfeket.

Az elfek hullája körül, a terem alján megtaláljuk az expedíció újabb tagjának, egy orknak holttestét. A testébe fúródott nyílvesszők alapján nem volt esélye a Falmerek ellen. A naplójából kiderül, hogy rajta kívül már csak ketten vannak életben, az expedíció vezetője és egy másik tudós.

Folytatjuk az utunkat a alsóbb szintek és Blackreach felé. Egyre sűrűbben botlunk bele Falmer csapatokba, de általában hamar végzünk velük. Rajtuk kívül természetesen a robot pókok és egyéb védelmi szerkezetek is percenként törnek az életünkre. Hosszú és harcokkal teli bolyongás után, egy díszes ajtón benyitva egy barlangban kötünk ki. A barlang tágas, és a padlón vagy a falakon nyoma sincs a Dwemer építészetnek. Csak szikla és kő. Furcsa. Ez itt más, elértük volna a Alftand alját? Óvatosan lépkedünk előre. A barlang végében azért újra feltűnik a már megszokott látkép. Egy hatalmas Dwemer emelvényt látunk a fal előtt, egy ráccsal elkerített mágikus szerkezettel a közepén. Két lépcső vezet fel oda, ezek végében egy-egy szobor. Nem tudom mi ez a hely, de bízok benne, hogy jó helyen vagyunk, nem tévedtünk el. Felsietünk a lépcsőn. Kattanás hallatszik. Nem látok csapdát sehol a lábunk alatt. Valami más lesz. Újabb kattanás, de most sistereg is. A jobb oldali, eddig mozdulatlanul álló hatalmas szobor hirtelen életre kell.

Egy Dwemer Centúrió közelít felénk. Valamelyik halott kutató említette a naplójában, hogy ezekkel vigyázni kell. Na, akkor futás, mert ez kemény ellenfél lehet! Vagy az, vagy nem, a lényeg, hogy szerencsére lassú. Ezt kihasználva, próbálok távol maradni tőle, és a Sárkánytűz üvöltéssel és az íjammal sebezni. Lydia szintén fogócskázik vele, és távolról próbálja lőni. Néha véletlenül bekap egy ütést a robottól, akkor métereket repül. Az ütésből, és Lydia pár törött bordájából lászik igazán, nem egy egyszerű ellenféllel van dolgunk. De megoldjuk. Percek múlva már csak egy rakás ócskavas marad belőle. Szerencsére a bal oldali szobor továbbra sem moccan. Biztos ami biztos, szétverjük azt is. A roncsokban találok egy kulcsot, amiről kiderül, hogy a rácsot nyitja.

A mágikus szerkezethez lépek, amikor hangokat hallok. Balra, a fal mellett két ember vitatkozik. "Sulla, elég volt! Kifelé most már! Nem volt még elég ez a sok halál? Megéri?" A másik illetőnek nem tetszik az ötlet. "Kifelé mi? Úgy érted, hogy csak én, mi? Alig vártad, hogy hátbaszúrhass, és tiéd legyen minden!" Nem igazán tudom, mi folyik itt, de ez a két ember valószínűleg szintén a tragikus sorsú expedíció tagja. Hogy sikerült nekik idáig eljutni, nem értem. Megkérdezni sajnos nem áll módomban, mert ahogy észrevesznek, azonnal támadnak, kérdés nélkül. Esély sincs a békés beszélgetésre, muszáj megölni őket. Tiszta önvédelem. Így jártak.

A szerkezet tetején két gömb szerű gombot látok, körkörös mintákkal körülöttük. Előveszem a Septimustól kapott ajtónyitó gömböt, és a szerkezetbe illesztem. Sikeresen aktiváltam, mert a következő pillanatban egy lépcső tűnik elő a szerkezet mellett, végén egy ajtóval.

Az ajtón átlépve olyan látványban van részünk, amelyet álmodni sem tud az ember. Szavakkal leírhatatlan. Egy hatalmas és sötét barlangban állunk. Amerre a szem ellát, mindenfelé kékes fénnyel világító gombákat látunk. De hatalmasakat! És lebegnek, gyengén bevilágítva a barlang nagy részét. A helység közepén épületek, köztük magas tornyok. A város közepén egy erődítmény, felette egy lebegő, földgömb szerű, fényesen világító szerkezet. A város túlsó határában egy feltűnően magas torony emelkedik az épületek felé, oldalán egy szigorú tekintetű dwemer arcképpel. A házak körül Centúriók figyelik a rendet. A városka utcáin Falmerek sétálgatnak, és élik mindennapi életüket.

Megérkeztünk Blackreachbe.

Óvatosan lopakodunk végig a városon, túl sokan vannak a Falmerek, hogy magunkra haragítsuk az egész populációt. Kevesen lennénk ketten, Lydia meg én több tucat Havasi elfhez. A Centúriókat is messzire kerüljük, inkább várunk perceket egy-egy szikla mögött, csak nehogy észrevegyenek. A torony felé megyünk, Septimus említette korábban, hogy Mzark Tornyát kell keresnünk. Egy lift vezet a tetejébe. Aktiválom.

Megérkezek a torony kupolájába. A hely egy hatalmas csillagvizsgálóra hasonlít, amely egy hegy gyomrában kissé furcsán veszi ki magát. A kupola bal oldalán egy emelvény, rajta egy irányítókonzol. A terem nagy részében egy gömb alakú szerkezet. A szerkezett felett, hosszú fémkarok végén kerek, zöld színű lencsék. Hogy mire jó ez a szerkezet, csak a jó ég tudja. A fal mellett egy csontvázat látok, mellette egy könyv. Egy napló. Bizonyos Drokt-é, aki valószínűleg az előbb talált hulla. A könyvben leírja tapasztalatait az emelvényen látható konzollal kapcsolatban. Nem sikerült rájönnie, hogy működik pontosan, de ad pár ötletet kezdésnek.

Odalépek a konzol elé és megvizsgálom. Öt darab gombot látok rajta, és egy négyzet alakú csatlakozót a jobb oldalon. Pontosan beleillik Septimus tárolója. A könyv utasításait követve elkezdem a gombokat nyomogatni. A lencsék újabb és újabb alakzatba állnak össze, miközben a terem nagy részét elfoglaló, a Földet szimbolizáló gömb újabb és újabb pozícióba fordul. Eltelik kis idő, mire rájövök a dolog működésére. A gombokat megfelelő sorrendben használva a lencsék egy síkba állnak össze. Egy hatalmas villanást követően egy furcsán világító, ovális kapszula jelenik meg a kupola közepén.

A belsejében ott az Ősi Tekercs! Irány a Világ Torka, tegyük rendbe a dolgokat egyszer s mindenkorra!